0
jelentkezem
Posted by Peti
on
3/02/2009 12:18:00 de.
in
utazás
Csütörtöktől máig Szardínia szigetén, Cagliariban voltam, ahol a pár hét múlva megrendezendő 4 oldalú AEGEE exchange program következő állomása lesz. Most ennek volt az előkészítő találkozója, azt leszámítva, hogy Budapesten kívül csak Cagliari vett részt az egészen...Ezt leszámítva jól sikerült az egész, mázlisták, akik mehetnek az exchange-re mert a hely baromi jó, még februárban is 20 fok volt. Igaz a szervezők nem igazán foglalkoztak velünk 1-2-t leszámítva, akik viszont nagyon rendesek voltak, szóval én bízom benne, hogy maga az event is jól fog sikerülni.
Ezzel a kis trippel együtt az elmúlt 5 hétben 7-szer ültem repülőn, úgyhogy hazafelé már nagyon elegem volt a check-in és security check sorbanállásokból. Viszont az emeletes TGV első osztályán utazhattam hazafelé, ami, meg kell hagyni, elég komfortos volt. Nem úgy, mint a McDonnel Douglas 80-as repcsik, amiket a Meridiana nevű társaság használ és borzasztó öreg roncsderbikről van szó. Én azt hittem, hogy már a felszálló pályán szét fog esni a gépezet. Talán nem véletlenül, mert 'technikai probléma' miatt 20 percet késett a felszállás és utána még a vészkijárathoz ültettek ráadásul. Szerencsére aztán elájultam és végigaludtam az utat.
Hála az útnak most megint mosott szarként vághatok neki a hétnek, ami nem indul majd túl kellemesen, mert 4 oldalas beadandót kell írnom üzleti etikából...áuuu. Viszont legalább feltöltődtem napsütésből, mert természetesen, amint Franciaországba értem rögtön felhős volt és szottyadt az időjárás.
Na mára ennyi. Majd küldöm a képeket.

Megjegyzés küldése