0
kiszakadni egy pillanatra
Posted by Peti
on
4/08/2009 12:11:00 de.
Ez a bejegyzés lehet, hogy kicsit furának fog tűnni. Ennek többek között az az oka, hogy nagyjából 39 fokos lázzal ülök az ágyamon, bár csak éjfél van, most ébredtem fel, mert megpróbáltam időben lefeküdni, de nem bírok aludni. Beszívtam egy jó kis tüszős mandula gyulladással, nyelni is alig bírok. Kaptam 4 fajta gyógyszert a dokibától, de mivel későn mentem el hozzá, ez nem lesz egy egyszerű menet.
A kómás felébredés után rájöttem, hogy képtelen vagyok aludni addig, amíg nem lesz egy kicsit jobb (Ez még most sem következett amúgy be). Az időt pedig sms olvasgatással kezdtem elütni, ami akár egész hosszú móka is lehet a jelenlegi kb 600 üzenet mellett. De már véget ért és olvasás közben jöttem rá, hogy persze, hogy jó itt lenni, élvezni azt, hogy a magam ura vagyok és ha akarok, egész napokat lehetek egyedül, anélkül, hogy bárki is zargatna; de azért a barátok azok barátok és pont ezaz, ami miatt képtelen lennék egy másik országba költözni és ott végleg ottmaradni. Nem tudnám végleg magam mögött hagyni azokat az embereket, akivel az elmúlt x évben az időm nagy részét töltöttem, akiket szeretek: család és barátok.
Ez persze nem jelenti azt, hogy eszméletlen honvágy tört ki rajtam, mert furcsamód az továbbra se jelentkezett még, mindössze az emberek azok akik miatt hazamennék kicsit vagy találkoznék valahol. A sors ironiája persze, hogy a számvitel miatt KELL hazamennem végül egy pár napra, a végső hazamenetel előtt. Na ezaz ami nem hiányzik egy csöppet se :)
Az jutott eszembe, hogy talán arra jó ez a szemeszter és talán a következő is, hogy van időm rá néha mostmár, hogy egy kicsit ne csináljak semmit és visszanézzek, hogy mi is történt az elmúlt 2 év nagy rohanásában, ami alatt az AEGEE mellett még sok és nagyon intenzív élménnyel lettem gazdagabb. Persze nem azt mondom, hogy most nem jön a sok-sok hatás, hanem csak annyit, hogy most egy kicsit lassult az élet mondjuk fél évvel ezelőtthöz képest.
Holnap, azaz ma lesz Levi és Csilla születésnapi mulatsága nálunk én meg szívok ezzel a szar torok cuccal, remélem legalább estig javul kicsit. Aztán vasárnap irány dél, Biarritz, Bayonne, San Sebastian...Most meg küzdök egyet, hátha sikerül aludni :p
Végezetül egyik kedvenc együttesem egyik új száma, a cím miatt:
Maximo Park: The Kids Are Sick Again
És a top favorittól pedig szóljon az, ami Angers-ban gyakran előfordul(szintén promo):
Placebo: Battle For The Sun

Megjegyzés küldése